|
Untitled 1
|
|
|
|
|
|
Kérdések, és a Korán és a Szunna szerinti válaszok
Kérdés:
Kérdezni
szeretnék tőled még valamit. Mivel , ha valaki egy másik ember életére
tör, és abban mindketten életüket vesztik, akkor miért kerülnek
együttesen a Pokolba, hiszen az egyik csak védekezett, s nem provokált?
Válasz:
Első eset:
Korán: (49/9) „Ha a hívők két
csoportja egymással harcol, akkor szerezzetek békét közöttük! Ám ha az
egyik továbbra is a másik romlására tör, akkor harcoljatok az ellen,
amelyik romlásra tör, amíg csak vissza nem tér Allah parancsára. Ha
azonban visszatér, akkor igazságosan szerezzetek békét közöttük és
méltányosan járjatok el! Allah szereti azokat, akik méltányosan
cselekszenek.”
Tehát ebből a
kegyes Ájából azt vesszük ki, hogy ha két muszlim csoport egymás ellen
harcol, akkor a legelső lépés, amit tenni kell, hogy békét kell
teremteni
közöttük, mert az iszlám vallás a békére törekszik. De ha az egyik fél
nem akar engedelmeskedni Allah parancsának, és továbbá háborút akar,
akkor a többi muszlimnak segíteni kell annak a félnek, amelyik harcol az
ellen, aki romlást akar. Itt a rossz csoport úgy találja magát, hogy a
többi muszlim harcol ellene. Akkor elgyengül, és feladja, vagyis vissza
tér Allah parancsára, vagyis a békére.
Második eset:
31) Közölte Abdurrahman Bin AlMubarak, Hamad Bin Zaid, Ajjub, Yunusz,
AlHaszan, AlAhnaf Bin Kaisz, azt mondta: „Elmentem győzelemre vinni a
barátomat”. Közben találkoztam Abu Bakrral. Megkérdezte, hova mész.
Feleltem, „Megyek győzelemre vinni a barátomat”. Erre azt mondta:
„fordulj vissza! nem hallottad, hogy a Próféta azt mondta: „Ha
két muszlim egymás ellen harcol karddal, akkor a gyilkos és az áldozat
mindkettő a pokolba megy”, Megkérdeztem a prófétától: „Azt megértem,
hogy a gyilkos a pokolba megy, de az áldozat miért?” Erre azt felelte a
Próféta: „Az áldozat is meg akarta ölni a testvérét””.
Tehát a másik eset
arról szól, hogy ha két muszlim fogja a kardot és mindegyik meg akarja
ölni a másikat, akkor ebben az esetben nem szabad segíteni egyiküknek
sem a párbajban a másik ellen. Mert azt mondta a Próféta (Allah dicsérte
és üdvözítette): „Nem csak a
gyilkos, hanem az áldozat is a pokolban van, mert ő is meg akarta ölni a
másikat.”
A harmadik eset:
Közölte Abu Al-Walid Al-Tajeszili, Abu ’Auanah, hogy Ibn Szamura Azt
mondta egy nap mentem ’Omarral Medina valamelyik utcáján és azt mondta,
hogy hallottam, hogy a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette) azt
mondja: „Ha egy ember elmegy
megölni egy másik embert a népem közül és meg is ölte, akkor a gyilkos a
Pokolban van és az áldozat a Paradicsomban van”
Tehát a harmadik
eset arról szól, hogy van egy muszlim, aki szándékosan megölt egy másik
muszlimot, miközben a másik nem akarta megölni. Ebben az esetben a
Magasztos és a Kegyes Allah utánpótlásul megjutalmazza az áldozatot a
Paradicsommal.
Azért mondom, hogy
nem szabad félre érteni az Iszlámot. Most ha egy hitetlen hallana az
egyik esetről, akkor félre magyarázná, ezért kell szakemberektől
megkérdezni.
|
|
|
| |
| |
| |
| |
|
|
|
|
|
|
|
A hála Allahot illeti. Hálálkodunk Neki, az
Ő segítségét kérjük, és bocsánatot kérünk Tőle.
Oltalmat kérünk Allahtól a lelkünk rossza ellen,
és a rossz cselekedeteink ellen. Akit Allah jó
útra vezet, nem találsz senkit, aki a jó útról
félrevezeti. És aki tévelyeg, nem találsz senkit
Allahon kívül, aki a jó útra vezeti. Tanúsítom,
hogy nincs más isten Allahon kívül. Ő az
egyedüli, és nincs neki társa, és tanúsítom,
hogy Mohamed az Ő szolgája és Prófétája, aki
átadta a levelet, amit Allah rábízott. Ti hívők!
Igazi óvatossággal óvakodjatok Allahtól, és ne
haljatok meg csak úgy, hogy muszlimok vagytok.
Ti emberek! Óvakodjatok az Uratok szerinti
tettekkel, aki egyetlen egy személyből
megteremtett benneteket, aztán megteremtette a
párját és a kettőjükből számos férfit, és nőt
sokasított. És óvakodjatok az Allah szerinti
tettekkel, akinek a nevében szoktátok egymást
megkérni, és tartsátok be a rokoni kapcsolatot!
Allah a ti őrzőtök. Ti emberek! Óvakodjatok az
Allah szerinti tettekkel, és csak jóravaló
beszédet mondjatok, így megjavítja a
cselekedeteiteket és megbocsátja a bűneiteket,
és, aki engedelmeskedik Allahnak, és a
Prófétájának, nagy diadalt arat. A
legigazmondóbb beszéd, Allah könyve. És a
legjobb útmutatás, a Próféta útmutatása, és a
legrosszabb dolog az újítás, és minden újításban
van találmány, és minden találmányban van
tévelygés. Allah távolítson el minket, és
titeket a találmányoktól, a tévelygésektől, a
pokoltűztől, és a dühétől.
|
| |
| |
| |
| |
| |
|