- Főoldal
- Korán
- Prófétai beszédek
- A Nawawi negyven Prófétai beszédje
- 1- A tettek szándék szerint ítéltetnek meg
- 2- Egynap miközben ültünk a prófétánál (Allah dicsérte, és üdvözítette)
- 3- Ötön épül az Iszlám
- 4- Mindannyiótok negyven nap alatt teremtődik meg az anyja hasában
- 5- Aki kitalál a mi ügyünkben, olyan dolgot, ami nincs benne, az visszautasítandó
- 6- A megengedett dolgok közismertek
- 7- A vallás tanácsadás
- 8- Parancsot kaptam, hogy addig küzdjek
- 9- Amitől megtiltottalak, azt mellőzzétek
- 10- A Magasztos Allah Jóságos, és csak jóságosokat fogad el
- 11- Hagyd ott azt, amire nézve kétséged van
- 12- Az egyén Iszlámjának a jósága
- 13- Nem hisz valamelyikötök, amíg nem szeretné a testvérének azt, amit magának
- 14- Nem szabad bántani egy muszlimot, csak három okból
- 15- Aki hisz Allahban, és az utolsó napban mondjon jót, vagy ne szóljon
- 16- Ne légy dühös
- 17- Allah megírta a jóságot mindenre
- 18- Óvakodj Allahtól, akárhol vagy
- 19- Te legény, tanítok neked jó dolgot
- 20- Az előző Próféták mondása szerint
- 21- Te Próféta. Mondj nekem az Iszlámból, olyan dolgot, ami után nem lesz szükségem mástól megkérde
- 22- Ha csak a kötelező imát imádkozom
- 23- A tisztaság a hitnek a fele
- 24- Szolgáim! Én megtiltottam magamtól a kegyetlenséget,
- 25- Te próféta! A gazdagok sok fizetséget szerezhetnek Allahtól
- 26- Minden ember tartozik egy egy adománnyal Allahnak
- 27- Az üdvösség az erkölcs magas foka.
- 28- Te Allah küldötte: Mintha búcsú beszédet mondanál
- 29- Te Allah küldötte!Közölj velem olyan munkálkodást, amely bevisz engem a mennyországba
- 30- A magasztos Allah kötelező dolgokat szabott ki a számotokra, tehát ne hagyjátok el. Határokat sz
- 31- Te Próféta! Mutass nekem olyan dolgot, amit ha megteszek, akkor Allah megszere
- 32- Nem megengedett sem az ártalom, sem a kölcsönös megkárosítás
- 33- Ha az emberek igazságtalan pereket indíthatnának
- 34- Aki elvetendő dolgot lát, változtassa meg a kezével
- 35- Ne irigykedjetek, ne csapjátok be egymást
- 36- Aki egy muszlimnak a gondját eltávolítja az evilágon, Allah eltávolít neki egy gondot a túlvilág
- 37- Allah megírta a jó tetteket, és a rossz tetteket, aztán nyilvánosság elé tette
- 38- Aki bántja egy szövetségesemet, az ellen háborút nyilvánítok
- 39- Allah figyelmen kívül hagyja a népemnek a tévedést, a feledést, és azt, amit kényszeresen cselek
- 40- Ha rád jön az este, akkor ne várd a reggelt
- 41- Nem hisz valamelyikőtök, amíg nem lesz hobbija az, amit elhoztam
- 42- Te Ádám fia: Ha fohászkodsz nekem, és reménykedsz tőlem, felőlem megbocsátom neked, amit tettél,
- A hit könyve
- A Próféta kortársai
- A Nawawi negyven Prófétai beszdének a magyarázata
- A hit
- Imarend központ
- Ramadán
- Témakörök
- Divat
- Kérdés és válasz
- Allah Nevei
- Istenszolgálatok
- Al-Qurtubí. A sír kínzása és jóléte
- Temetők látogatása a nők számára
- A bűn tisztítása
- Allahnak való tetsző dolog
- Allah nem szereti
- Senki ne haljon meg addig, amíg jót nem feltételez Uráról
- A haldoklót felkérni: Nincs más Isten, csak Allah
- A haldoklónál való viselkedés, (csak dicsérő szó elhangzása), és a szemhéj lefogása
- Mit kell mondani a szemhéj lefogásakor
- A Sátán és társainak érkezése a haldoklóhoz
- Allah Irgalma a halotthoz Gábriel elkergeti a Sátánokat, és letörli az izzadságot a haldokló ar
- Ellentétes példák azokról, akik az életük utolsó harmadában követnek el hibákat
- A halál angyalának érkezése
- Amikortól a haldokló nem ismeri föl az embertársait
- A tilalmast (hogyan lehet) szabaddá változtatni
- Lelkek találkozása az égben. A föld népéről való érdeklődés és a cselekedetek kitárása
- Hová jut a hívők lelke, miután távozik a testből
- A hitetlen lelke
- Az emberek eltávozása az e világi életükből
- A halál angyala (Malak Al-Maut)
- Az ok, amiért a halál angyala elveszi a lelket
- A halottak látogatása sírjaiknál. Halotti lepelbe való tekerés
- A temetés sürgetése, és a temetési beszéd
- A ruhák leterítése a sírra
- A halál borzalmai
- A halott kínzása a családtagjai sírása miatt
- A föld nem eszi meg a Prófétákat, és a mártírok testét, mivel ők élnek
- A Korán recitálása a sírhelynél, temetésnél, és annak végeztével
- A szolga eltemetése abba a földbe, amelyből megteremtették
- (Teremtésekor) minden szolgára saját sírjából való homokot szórnak
- Ami követi az elhunytat a sírjában, és ami visszatér onnan
- A sír mint túlvilág első háza (menedéke) Sírás a sírnál
- A sírhely jogi követelményei Hukum Al-Qabr
- Sírhely kiválasztása
- Elhunytaink mellé megfelelő jó társak kiválasztása
- A sír lakóinak egymás közötti látogatása
- A sír mindennapos említése
- A sír szorítása még akkor is, ha jó ember fekszik benne
- A halott kínzása a családtagjai sírása miatt
- Akik megmenekülhetnek a sír szorítása és a kísértése ellen
- Mit kell mondani a sírba helyezéskor
- Amikor az elhunytról elfeledkezik a családja, elvágja ez által számára a reményt
- Allah Irgalma rabszolgája iránt, amikor a sírjába helyezik
- Amikor a halál angyala fölszállva elhagyja az elhunyt testét
- Az angyalok (két) kérdései a rabszolga felé. Menedék kérés a tűz és a sír kínzásaitól
- Al-Barra híres mondásai, amely összegzi a halott helyzetét, amikor sírjaikban kiemelik a lelküket
- Jó hír közlése a sírjaukban nyugvó hívőknek
- Menedékkérés a sír kínzásai és kísértései elől
- Az álatok meghallják a sír kínzásainak hangjai
- Az elhunyt meghallja, amit mondanak neki
- Szilárd igével szilárdítja meg Allah azokat, akik hisznek az e - világban és a túlvilágba. A vétke
- Ami megmenti a hívőt a sír borzalmaitól, kísértésétől és kínzásaitól
- Az elhunyt sírjának bemutatása reggel és este
- Csak a mártírok lelkei tartózkodhatnak a Mennyországban A Feltámadás Napjáig
- Hány féle mártír van, miért hívják így őket, s mi a fogalmuk
- Az elhunyt embert a homok megeszi, kivéve a farkcsontját
- Arab nyelv
- Fórum
- Felhasználók saját témái
- Az Iszlám Vallás
- Letöltések
- Az Iszlám céljai
- Szerzői jogok
- Fórumszabályzat és oldalpolitika
- Elérhetőségünk
|
| A szülőkkel való jó bánásmód | 
Finoman
és
gyengéden beszélj a szüleiddel és minden jóságos kiejtést használj,
ami
a finomságra, a kegyességre, és a szeretetre mutat. |
| Al-kahf szúra kegye | 
El-Kehf szúra több különlegességgel különbözik a
többi szúrától, és nem jár több kegy
és fizetség más szúráért mint
ezért
a szúráért még akkor sem ha néhány szúra jobb nála, mint el-fetihah és
az el-Ikhlasz szúra. Megnézem |
|
|
|
| Jelentés
|
| | United States | |
| 2012 Január 27 - Péntek |
1433-Rabi-ul Auual-4 hidzsri. |
١٤٣٣-ربيع الأول-٤هجري |
| الفجر |
الشروق |
الظهر |
العصر |
المغرب |
العشاء |
| Hajnali |
Napkelt |
Déli |
Délutáni |
Naplemeneti |
Esti |
| 4:23 |
5:36 |
10:41 |
1:24 |
3:47 |
4:54 |
|
|
|
Az Egyistenhit Oldala fóruma
|
| Fatima13
|
 |
Kedves Ayse, nagyon szepen kosoznom a... Bővebben
|
|
| 2012 Január 26 - Csütörtök8:48:26 du |
|
| Üdvözlünk téged az oldalunkon |
Kedves látogató, szeretnénk, ha részt vennél a Fórumba, és leírnád a saját véleményed. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Nem igényel sok időt. Felhasználói nevet, e-mail címet és egy jelszót kell megadnod, és máris részt tudsz venni |
| ayse |
As salamun aleikum, kedves Fatima, Ha a gyogyszered nempotolhato massal,es betegsegedböl a felepülesedhez szükseges az a gyogyszer akkor (en ugy tudom,) beveheted.Allah aldjon es vezessen az igaz uton. |
| |
|
2012 Január 26 - Csütörtök.12:18:03 du |
|
| Fatima13 |
Assalamu alaykum kedves testverek.Egy olyan kerdesben szeretnek segitseget kerni,hogy ha beteg vagyok es az orvos amit felir gyogyszert tartalmaz alkoholt beveheto e,vagy nem megengedett. Nagyon szepen koszonom elore is a segitseget insa Allah,nemreg csatlakoztam az iszlamhoz es ez nem tiszta szamomra.
Allah Aldjon Benneteket! |
| |
|
2012 Január 24 - Kedd.2:49:59 de |
|
| ayse
|
 |
As salamun aleikum, kedves Fatima, Ha a... Bővebben
|
|
| 2012 Január 26 - Csütörtök12:18:03 du |
|
| Üdvözlünk téged az oldalunkon |
Kedves látogató, szeretnénk, ha részt vennél a Fórumba, és leírnád a saját véleményed. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Nem igényel sok időt. Felhasználói nevet, e-mail címet és egy jelszót kell megadnod, és máris részt tudsz venni |
| Fatima13 |
Assalamu alaykum kedves testverek.Egy olyan kerdesben szeretnek segitseget kerni,hogy ha beteg vagyok es az orvos amit felir gyogyszert tartalmaz alkoholt beveheto e,vagy nem megengedett. Nagyon szepen koszonom elore is a segitseget insa Allah,nemreg csatlakoztam az iszlamhoz es ez nem tiszta szamomra.
Allah Aldjon Benneteket! |
| |
|
2012 Január 24 - Kedd.2:49:59 de |
|
| Fatima13
|
 |
Assalamu alaykum kedves testverek.Egy olyan... Bővebben
|
|
| 2012 Január 24 - Kedd2:49:59 de |
|
| Üdvözlünk téged az oldalunkon |
Kedves látogató, szeretnénk, ha részt vennél a Fórumba, és leírnád a saját véleményed. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Nem igényel sok időt. Felhasználói nevet, e-mail címet és egy jelszót kell megadnod, és máris részt tudsz venni |
| Muslimah
|
 |
Assalamu aleykum testvéreim szeretném... Bővebben
|
|
| 2012 Január 22 - Vasárnap4:45:36 du |
|
| Üdvözlünk téged az oldalunkon |
Kedves látogató, szeretnénk, ha részt vennél a Fórumba, és leírnád a saját véleményed. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Nem igényel sok időt. Felhasználói nevet, e-mail címet és egy jelszót kell megadnod, és máris részt tudsz venni |
| UmmAhmed
|
 |
Assalam Aleykum kedves testvéreim,Bővebben
|
|
| 2011 December 29 - Csütörtök12:28:33 du |
|
| Üdvözlünk téged az oldalunkon |
Kedves látogató, szeretnénk, ha részt vennél a Fórumba, és leírnád a saját véleményed. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Nem igényel sok időt. Felhasználói nevet, e-mail címet és egy jelszót kell megadnod, és máris részt tudsz venni |
| 2011 December 28 - Szerda9:22:18 de |
|
| Üdvözlünk téged az oldalunkon |
Kedves látogató, szeretnénk, ha részt vennél a Fórumba, és leírnád a saját véleményed. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Nem igényel sok időt. Felhasználói nevet, e-mail címet és egy jelszót kell megadnod, és máris részt tudsz venni |
| Aisha |
Assalamu alaykom Kedves Etelka!
Nagyon örülünk, hogy hidzsabot szertnél viselni, természetesen segítünk neked ebben.Leírnám akkor , hogy én hogyan hordom, hagyományosan megkötve, semmi extra.
1. Végy egy széles hajpántot vagy al kendőt(utóbbi kis négyzet alakú kendő, amit háromszögbe hajtasz és úgy kötöd fel a fejedre , hogy ne csússzon ki a hajad alóla.
2. Egy hosszú és széles kendőt úgy teszel fel a fejedre, hogy a a bal oldalon rövidebb legyen, a jobb oldalon hosszabb.(vagy ahogy neked kényelmesebb melyik legyen a hosszabb v. rövidebb oldal)
3. Majd fogod, és ezt összetűzöd az állad alatt egy erre való kendőtűvel.Nem kell nagyon szorosan, csak úgy, hogy kényelmes legyen de mégis jól legyen rögzítve, inshaAllah.
4.Amikor ez megvan, akkor a hosszabb oldalát szépen átveted a fejtetőn a másik oldalra és megtűzögeted kendőtűvel.Ha nincsen kifejezetten ilyened, akkor egyszerűbb színű gombostű is megteszi, aminek nagyobb gömb van a végén(a kisebb nem alkalmas erre, nem tartja meg a kendőt.Röltex boltokban lehet ilyesmit találni)
Kb.,ennyi lenne és mindössze egy perc az egész ha már napi rutinná válik, valamint helyes viselet is.
Belinkelnék neked egy videót is, amin láthatod a fentiekben leírtakat..Én a második fázisig szoktam csinálni és ezzel már tulajdonképpen vége is. A kendőt sem díszítem különböző csillogós nagyobb tűkkel mivel ez nem előírás, hanem divat, sajnos.Nekünk pedig Allah előírását kell szem elött tartanunk, h: " És mondd a hívő nőknek, hogy süssék le a tekintetüket és ügyeljenek a
szemérmükre és ne mutassák a díszeiket, csupán azt, ami látható és
Khimarjaikkal takarják el a látszódó testrészeiket (Uel-Jedribne
Bi-Khumurihinne Ale Dzsujubihine) és ne mutassák a díszeiket, kivéve
férjüknek, atyjuknak, apósuknak, fiaiknak, férjük fiainak, fivéreiknek,
fivéreik és leánytestvéreik fiainak, asszonyaiknak, a rabszolganőknek,
akiket jobbjuk birtokol, (Ghayri Uli-l-Irbe) a férfiaknak, akikben nincs
nemi vágy, és a gyermekeknek, akik még nem tudnak semmit a nők
szemérméről. És nem szabad a lábukkal dobogni, nehogy kitudódjék az
elrejtett díszük. Ti hívők! Forduljatok mindannyian megbánóan Allahhoz!
Talán boldogultok.(Korán:24:31)
Klikk ide: http://www.youtube.com/watch?v=iuBpppGYb3E&feature=related
Sok sikert neked , Allah engedelmével! ha bármi kérdésed van még, nyugodtan írj!
Assalamu alaykom , Allah áldjon!
Egyistenhit csapata |
| |
|
2011 December 27 - Kedd.1:21:03 du |
|
| etelka |
Salam Aleykum!
Köszönöm az előző kérdésemre a választ.
Azonban, most ismét lenne egy kérdésem, illetve inkább egy kérés. Szeretnék hidzsábot viselni, de nem tudom hogyan kell megkötni, feltenni. Esetleg, tudnál segiteni, elmagyarázni vagy valami videot linkelni, ahol bemutatják a helyes használatát?
A segitséget előre is köszönöm!
Etelka |
| |
|
2011 December 23 - Péntek.8:20:55 de |
|
| judit23
|
 |
Assalam alaikum! Hijab megkotesi... Bővebben
|
|
| 2011 December 27 - Kedd2:53:44 du |
|
| Üdvözlünk téged az oldalunkon |
Kedves látogató, szeretnénk, ha részt vennél a Fórumba, és leírnád a saját véleményed. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Nem igényel sok időt. Felhasználói nevet, e-mail címet és egy jelszót kell megadnod, és máris részt tudsz venni |
| etelka |
Salam Aleykum!
Köszönöm az előző kérdésemre a választ.
Azonban, most ismét lenne egy kérdésem, illetve inkább egy kérés. Szeretnék hidzsábot viselni, de nem tudom hogyan kell megkötni, feltenni. Esetleg, tudnál segiteni, elmagyarázni vagy valami videot linkelni, ahol bemutatják a helyes használatát?
A segitséget előre is köszönöm!
Etelka |
| |
|
2011 December 23 - Péntek.8:20:55 de |
|
Aisha
|
|
|
| 2011 December 27 - Kedd1:21:03 du |

| etelka
|
 |
Salam Aleykum! Köszönöm az előző... Bővebben
|
|
| 2011 December 23 - Péntek8:20:55 de |
|
| Üdvözlünk téged az oldalunkon |
Kedves látogató, szeretnénk, ha részt vennél a Fórumba, és leírnád a saját véleményed. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Nem igényel sok időt. Felhasználói nevet, e-mail címet és egy jelszót kell megadnod, és máris részt tudsz venni |
Nidal
|
 |
Kedves Etelka!
A rum aroma tartalmaz minimális mennyiségű
alkoholt, ezért igyekezzünk nem elfogyasztani ezeket az
élelmiszereket! Egyébként, a rum aromát azzal a céllal állítják elő, hogy
olyan legyen, mint a rum. Amit Allah megtiltott, akkor annak az ízére
miért vagyunk kíváncsiak? Ha Allah megtiltotta, akkor ne is akarjuk
utánozni azt!
Allah áldása legyen veled.
Kérjük a következő kérdést!
Salam!
Az egyistenhit csapata!
|
|
| 2011 December 18 - Vasárnap1:23:07 du |
|
| Üdvözlünk téged az oldalunkon |
Kedves látogató, szeretnénk, ha részt vennél a Fórumba, és leírnád a saját véleményed. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Nem igényel sok időt. Felhasználói nevet, e-mail címet és egy jelszót kell megadnod, és máris részt tudsz venni |
| etelka |
Salam Aleykum!
Szeretném megkérdezni, hogy szabad-e használni rumaromát a süteményekhez? Kókuszgolyót szeretnék késziteni, azonban tanácstalan vagyok, hogy az tartalmaz-e alkoholt.
A választ előre is köszönöm!
Elnézést, ha nem ide kellett volna irnom ezt a jellegű kérdést, de nem találtam más megfelekő helyet.
Etelka |
| |
|
2011 December 17 - Szombat.9:53:58 de |
|
|
|
| Arab billentyűzet | 
|
| A sikeres átmenés Ramadanon |
Ramadán végén előállítják az eredményeket, hogy kinek sikerült Ramadán és kinek nem. Kit jutalmazzanak Ramadánért. Örülni fognak, akik sikeresen átmentek. Győztek, akik... Bővebben |
| A gyilkos és az áldozat |
Kérdés:Kérdezni szeretnék tőled még valamit. Mivel , ha valaki egy másik ember életére tör, és abban mindketten életüket vesztik, akkor miért kerülnek együttesen a Pokolba, hiszen az egyik csak... Bővebben |
| A muszlim nő Hidzsábja |
 A
Könyörületes és az Irgalmas Allah nevében.
Feltevés:
Assalamaleykum wa rahmatullah! Muszlimáknak szeretném
mondani, hogy nem muszáj drága abayara pénzt kiadni, ha csak nem
kifejezetten abban szeretnétek... Bővebben |
| A gyermekeink |

Hála Allahnak, aki kegyet gyakorolt a szolgáira pénzzel és
gyermekekkel, hogy ezzel próbára tegye a szolgáit, hogy ki az, aki
odaadja a jogukat, és megvédi őket a romlástól, és ki az, aki... Bővebben |
| Az Iszlám álláspontja a véradással kapcsolatban |
 Kérdés:
Mi az Iszlám álláspontja a véradással kapcsolatban?
Válasz:
Azt mondta a magasztos Allah (2/173): "aki kényszerű
helyzetben eszik ilyesmit, anélkül, hogy a tilalmast áhítozná, vagy... Bővebben |
| Felvilágosítás nőknek a házasság szabályairól. Hatodik rész. |
 Hatodik rész
A
hozomány
A hozomány egy bizonyos
összeg, ami szükséges a házassághoz. Ez a nőnek az egyik joga, aminek
kifizetésétől nincs menekvés. Ezt előbb vagy utóbb ki kell fizetni. Nem
mondhatjuk, hogy ez... Bővebben |
| Allah figyelmeztetése és sújtása a népekre |
 Árvíz és földrengés sújtotta a földnek egy részét. A biztonságot
félelemmé, az életet halállá, az épültséget romokká változtatta. A
modern ragyogó... Bővebben |
| Ajánlatos a fekete színű dzsilbáb |

Azt
mondta Ibn Shihab: „Azt mondta Urua Bin Az-Zubayyr, hogy (A hívők anyja) Aisha azt közölte
vele: "A nők mindig elmentek a mecsetbe imádkozni hajnali imát, amit a
Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette)... Bővebben |
|
|