|
Untitled 1
|
|
|
|
|
|
|
|
A sír kínzása
és jóléte
|
Lelkek találkozása az égben.
A föld népéről való érdeklődés
és a
cselekedetek kitárása
Ibn Al-Mubárak azt mondta:– Amikor a hívők lelkét fölviszik az égbe, találkoznak az irgalom
népével Allah szolgái közül. Azok, akik már fönn tartózkodnak,
kérdezgetni kezdik őket, ám néhányan rájuk szólnak:
– Várjatok! Hagyjátok pihenni őket egy kicsit, ha már túl vannak a
megrázkódtatáson, akkor érdeklődjetek.A későbbiekben számolatlanul jönnek a kérdések:– Mivel foglalatoskodsz (ez és az mivel foglalatoskodik)? S ha olyan
személyről kérdezik, aki már meghalt, s nincs közöttük, szomorúan,
tényként veszik tudomásul, hogy elkárhozott:– Ő már rég meghalt!
(Bizonyára) a Pokolba került – mondják, és fohászkodva ismételgetik:– Mi Allahé vagyunk, és hozzá fogunk visszatérni. „Inná lilláhi wa inná
ilejhi radzsiún.”Ezután a „feljövő” előtt kitárulkoznak cselekedetei, s ha abban jót
látnak, fohászkodnak érte:Urunk! Egészítsd ki adakozásodat szolgád felé! – ha pedig „némi” rossz
is keveredett hozzá:Urunk! Irgalmazz szolgádnak! Abú ad-Dardá amikor Allahhoz fohászkodott, minden egyes alkalommal
kérte:Uram! Oltalmazást keresek Nálad attól, hogy olyan cselekedeteket hajtsak
végre, amely miatt Abdullah ibn Rawáhának – aki közvetlen hozzátartozója
volt – szomorkodnia kellene a Mennyországban!Szaíd ibn Dzsubajr bekéredzkedett testvérének lányához, aki Othmán
felesége volt, s megkérdezte tőle: – Hogy viselkedik veled a férjed?– Képességeihez mérten jól! – volt a válasz. Majd következő mondata
Othmánhoz szólt:– Othmán! Bánj jól vele, mert akármit teszel, apja (aki már meghalt)
tudomást szerez róla. – Othmán gyorsan visszakérdezett:– A halottak értesülnek az élők hírei felől?– Igen! Mindenki, akinek rokona van, az tudomást szerez az íttlétről. Örül, ha jó a hír, s szomorkodik, ha rossz. – Nincs közöttetek? – érdeklődnek kérdezgetve a hozzájuk feljövőket.– Nincs! – válaszolják. Ekkor értesülnek, az adott személyről, aki már a
Pokolba kerülhetett. Wahb ibn Munabbih azt mondta:Allahnak a hetedik égben van egy háza, ahol a hívők lelkei találkoznak.
És amikor meghal valaki az e világ népéből, ott érdeklődnek tőle, és
kérdezgetik az e világ hírei felől. (Család, barát, rokon s elhunyt
személy.) Volt, aki Omár ibn Al-Khattábnál szidni kezdte Alit, mire az türelmét
veszítve a gyalázkodóra szólt: – Allah csúfítson téged! Megbántottad sírjában Allah prófétáját.
A tudósok azt mondják:– Nem szabad a halott apák és az anyák ellen rosszat mondani, sem
cselekedni, mert az rosszulesik nekik, főleg ha azt „még” az élő fiaik
teszik.
|
|
|
|
|
|
|
|
Allah a könyörületes, és az irgalmas nevében.
|
| |
|
Annak ajándékozom, aki szépen hasznosat
ültetet, de eltávozott, mielőtt megkóstolhatta volna teremtésének
gyümölcsét,
Annak ajándékozom, aki csecsemőkoromtól körülvett engem szeretetével és
törődésével.
Annak ajándékozom, aki belém ültette a tudomány és annak családjának
szeretetét.
Apám lelkének ajándékozom e munka jutalmát.
Közben fohászkodom Allahhoz, hogy majdan az Ő Mennyországában gyűjtsön
össze bennünket, mert Ő a Könyörületes és az Irgalmas.
Hála Allahnak, aki
halállal eltörölte azokat, akik az Ő szintjére akarták fölmagasztalni
magukat. Aki megtörte a királyok hátát „kaszara bihi dzuhur al-Akászira”,
megkurtította az uralkodók reményét, azoknak az embereknek a szívét,
akik távol tartották magukat a halál említésétől, miközben eljött,
elküldte hozzájuk ígéretét, s palotáikból, rabszolgáik és rabszolganőik
mellől a sírjaikba küldte őket, a kukacok és a kígyók társaságába.
Az én imám és békém legyen a próféták pecsétjére Mohammedre és az ő
társaira. Allah fogadja el őket, és azokat, akik követték őket a
Feltámadás Napjáig.
Mivel sokan azon vitatkoztak, s ezen belül számtalan eltérő vélemény
alakult ki a sír kínzásairól és jólétéről, sőt egyesek kétségeiket
fejezték ki, állítván:
" Nincs (nem létezik) sírban lévő büntetés!", ezért úgy láttuk jónak (cáfolatként
azoknak is, akik még kevesebbet állítottak róla), hogy egy jól
összeállított munkát adunk a emberek kezébe, hogy tisztább képet
tudjanak alkotni azokról a dolgokról, amelyek teljes egészében
föltárják az igazságot. Ez távol áll a kereskedők „logikájától”, akik
az egyre több kiadott könyvvel a vagyonszerzésre törekednek, s e könyvek
nem tartalmaznak mást, mint némi izgalmat és mindenfajta furcsaságokat.
Allah segítségével sikerült megalkotni ezt a könyvet, amelybe
belefoglaltuk a sír kínzásaihoz és jóléteihez tartozó dolgokat.
Ezek a dolgok Imám Al-Qurtubí (Allah irgalmazzon neki) szerint
megtörténtek.
Röviden a következőket tartalmazzák:
1. A Korán ájáit, amelyek végig a könyv tartalmához kapcsolódnak.
2. A hagyományok elbírálása.
3. A könyv nyelvtani elbírálása.
A Hatalmas Allahhoz fohászkodom, hogy minden ember hasznosnak találja,
hogy e könyv segítség lehessen abban, hogy felkészülhessenek még az e
világi életükben a túlvilágra, amelyben nem az anyagiak kerekednek felül
és irányítanak.
|
| |
| |
| |
|