|
Untitled 1
|
|
|
|
|
|
|
|
A sír kínzása
és jóléte
|
(Teremtésekor) minden szolgára
saját
sírjából való homokot szórnak
Abú Hurayra a prófétára hivatkozva elmondja:
– Minden újszülöttre szórnak homokot a sírjából. (Abú Náim, Al-Hilja c.
könyv 2/280. oldal.)
Abú Ászim an-Nabil szerint:
– A legjobb Abú Bakrnak és Omárnak, mert a származásuk olyan, mint a
prófétáé.
Mohammed ibn Szirin a küldöttől idézi:
– Abú Bakr ugyanabból a homokból lett teremtve, mint Jézus, Mária fia.
Ibn Maszoúd föl is sorolja, hogyan:
– Az angyal, aki felelős a teremtéskor a méhben lévő vérrögért, először
kiveszi azt, majd a tenyerébe helyezi megkérdezve Urát:
– Uram! Lesz e teremtmény belőle, vagy sem? S ha igen, akkor milyen lesz
a sorsa?
– Nézd a Könyvek Anyjában! – szól a parancs.
(Abba, amely már a teremtés előtt megíratott.)
Belenézett az őrzött levelek közé, ahol választ talált kérdéseire, majd
munkába fogott. Fölvett abból a homokból, amellyel majdan betemetik, és
összegyűrte a vérröggel. (Ha nincs megteremtve, azaz összegyúrva
homokkal, akkor azt a méh vérként kilöki magából.)
A Tá Há Szúra bizonyítja ennek valóságát:
20./55. Földből teremtettünk benneteket és oda fogunk visszatéríteni,
és onnan fogunk előhozni benneteket. – De a következő versek is ugyanazt
erősítik:
22./5. Ti emberek! Ha kétségben vagytok a Feltámadás felől, (akkor
gondoljatok arra, hogy először) porból teremtettünk benneteket, aztán
egy spermacseppből, majd vérrögből, utána egy megformált vagy formátlan
húsdarabból, hogy világossá tegyük előttetek (a hatalmunkat). És
nyugodni hagyjuk az anyaméhben egy megszabott határideig azt, amit
akarunk. Majd gyermekként hozunk elő benneteket, hogy aztán felnőtté
serdüljetek. Akad közöttetek olyan, akit (időnap előtt) elszólítanak,
és akad olyan, aki a legnyomorúságosabb életkorba jut, hogy – miután
tudott – ne tudjon semmit. És látod, hogy a föld megdermed. Ám amikor
vizet bocsátunk rá, mozgásba lendül, zsendülni kezd és mindenféle pompás
(növényt) fajtát sarjaszt.
A jószágok, Al-Anám:
6./2. Ő az, aki megteremtett benneteket agyagból, aztán (földi
élteteknek) határidőt rendelt el. Megszabott határidő (van) Nála. Ezek
után még egyre kételkedtek.
A leborulás, Asz-Szadzsda:
32./7. aki jól megforml mindent, amit megteremtett, és aki elször
agyagból formázta meg az embert,
32./8. aztán utódait (spermából): hitvány folyadékcseppből alkotta…
|
|
|
|
|
|
|
|
Allah a könyörületes, és az irgalmas nevében.
|
| |
|
Annak ajándékozom, aki szépen hasznosat
ültetet, de eltávozott, mielőtt megkóstolhatta volna teremtésének
gyümölcsét,
Annak ajándékozom, aki csecsemőkoromtól körülvett engem szeretetével és
törődésével.
Annak ajándékozom, aki belém ültette a tudomány és annak családjának
szeretetét.
Apám lelkének ajándékozom e munka jutalmát.
Közben fohászkodom Allahhoz, hogy majdan az Ő Mennyországában gyűjtsön
össze bennünket, mert Ő a Könyörületes és az Irgalmas.
Hála Allahnak, aki
halállal eltörölte azokat, akik az Ő szintjére akarták fölmagasztalni
magukat. Aki megtörte a királyok hátát „kaszara bihi dzuhur al-Akászira”,
megkurtította az uralkodók reményét, azoknak az embereknek a szívét,
akik távol tartották magukat a halál említésétől, miközben eljött,
elküldte hozzájuk ígéretét, s palotáikból, rabszolgáik és rabszolganőik
mellől a sírjaikba küldte őket, a kukacok és a kígyók társaságába.
Az én imám és békém legyen a próféták pecsétjére Mohammedre és az ő
társaira. Allah fogadja el őket, és azokat, akik követték őket a
Feltámadás Napjáig.
Mivel sokan azon vitatkoztak, s ezen belül számtalan eltérő vélemény
alakult ki a sír kínzásairól és jólétéről, sőt egyesek kétségeiket
fejezték ki, állítván:
" Nincs (nem létezik) sírban lévő büntetés!", ezért úgy láttuk jónak (cáfolatként
azoknak is, akik még kevesebbet állítottak róla), hogy egy jól
összeállított munkát adunk a emberek kezébe, hogy tisztább képet
tudjanak alkotni azokról a dolgokról, amelyek teljes egészében
föltárják az igazságot. Ez távol áll a kereskedők „logikájától”, akik
az egyre több kiadott könyvvel a vagyonszerzésre törekednek, s e könyvek
nem tartalmaznak mást, mint némi izgalmat és mindenfajta furcsaságokat.
Allah segítségével sikerült megalkotni ezt a könyvet, amelybe
belefoglaltuk a sír kínzásaihoz és jóléteihez tartozó dolgokat.
Ezek a dolgok Imám Al-Qurtubí (Allah irgalmazzon neki) szerint
megtörténtek.
Röviden a következőket tartalmazzák:
1. A Korán ájáit, amelyek végig a könyv tartalmához kapcsolódnak.
2. A hagyományok elbírálása.
3. A könyv nyelvtani elbírálása.
A Hatalmas Allahhoz fohászkodom, hogy minden ember hasznosnak találja,
hogy e könyv segítség lehessen abban, hogy felkészülhessenek még az e
világi életükben a túlvilágra, amelyben nem az anyagiak kerekednek felül
és irányítanak.
|
| |
| |
| |
|