|
Untitled 1
|
|
|
|
|
|
|
|
A sír kínzása
és jóléte
|
A sír szorítása még akkor is, ha jó ember fekszik
benne
An-Naszáíjj (Al-Dzsanáiz =
Temetkezések c. könyv 2054. oldal) erről a fejezetről:
- Szád ibn Muádz temetésén, ahol 70 000 angyal volt
jelen, Allah prófétája azt mondta róla:
- Ő az, akiért az Irgalmas Trónja megmozdult,
miközben kinyíltak neki az ég ajtajai. És amikor eltemették, a sír csak
egyet szorított rajta.
Náfiíjj szintén megerősíti ezt a
hagyományt, azzal a különbséggel, hogy az angyalok nem a földre szállva,
hanem az égből nézték végig a temetést.
Áisa, a küldöttre hivatkozva
hozzáfűzi:
- Ha volna valaki, aki elmenekülhetne a sír
szorítása elől, az csak Szád ibn Muádz lehetne.
Ibn Abí Málik élesen elutasítja ezt
az álláspontot, mondván:
- Senki sem menekülhet el a sír szorítása elől, még
Szád ibn Muádz sem, akinek a törlőkendője többet ér, mint az e - világi
élet, s ami benne van!
Bár a következő hagyomány nem
tartozik a legerősebbek közé (sőt a rossznál is gyengébb), de a
mondanivalója megjegyzendő:
Amikor Allah prófétája Zeynab nevű lányát
eltemette, búskomor arccal leült annak sírja mellé, majd egyszer csak
elmosolyodott. Társai nem tudták mire vélni a dolgot, megkérdezték:
- Láttunk először az arcod szomorúan, majd
kisimulva megkönnyebbülten. Mi az oka?
- Emlékeztem a lányomra, amikor még gyenge volt, és
a sír kínzására, miközben fohászkodtam Allahhoz, hogy könnyítsen rajta.
Csak egy szorítást kapott –szólt megnyugodva -, amit az égiek közül
mindenki hallott.
Omár ibn Saba (Medina c. könyvből)
hagyományában így emlékezik szomorúan a küldött családjáról:
- Amikor meghalt Fátima bint Eszed, Ali ibn Abí
Tálib édesanyja, a próféta éppen a társai között tartózkodott, amikor
egy hírnök értesítette:
- Meghalt Ali, Dzsáfár és Áqíl édesanyja! Gyertek
el hozzám vagy édesanyámhoz! – Ekkor a próféta felállt és a többiek
csendben követték. Ahogy a házba értek, a férfi levette köpenyét, és így
szólt a bent lévőkhöz:
- Miután kefenbe tekertétek, tegyétek a ruhám alá!
Elindult a halottas menet, s a próféta elsőként
segédkezett a vállán vinni az elhunytat. Szomorúan, hol vagy előtte,
vagy mögötte ment a többiekkel. Amikor elérték a sírhelyt, így szólt:
- Tegyétek bele Allah nevében! – ekkor a tömegből
valaki búcsúzkodva megszólalt:
- Allah jutalmazzon meg téged, a ki jó anya és jó
nevelő voltál!
A többiek, amikor véget ért a temetés megkérdezték
a köpeny fölajánlóját:
- Miért tetted?
- Azt akartam, hogy a tűz ne érje el őt, mert ha
Allah is úgy akarja, akkor tágulni fog a sírja! – válaszolta. Hiszem,
hogy a roppantás elől nem szabadulhat meg senki más, csak Fátima bint
Eszed! A kíváncsiskodók a küldöttet is megkérdezték erről:
- Allah prófétája! És a te fiaid?
Ők sem! Al-Qászim sem, és Ibrahim sem, aki a
legkisebb volt.
Ugyancsak gyenge hagyományként Ensz
ibn Málik kissé másképpen hagyományozza ránk a temetés részletezését:
- Amikor meghalt Fátima bint Eszed, bement hozzá a
próféta, leült a fejéhez és azt mondta:
- Allah irgalmazzon neked, aki édesanyám után az
anyám voltál. Megéheztél, hogy én jóllakhassak, öltöztettél magad
helyett, miközben te megsínyletted. Nélkülöztél, s ezzel Allah arcát és
a túlvilágot választottad. – Majd megparancsolta:
- Háromszor mosdassátok meg! - azalatt kezéből
csorgatta rá a vizet, s annak kefenbe tekerése után levetette ruháját,
az elhunytra terítette, majd fohászkodni kezdett. Közben Uszáma ibn Zeyd
Abú Ájjúb al-Anszári, Omár ibn al-Khattáb és egy fekete fiú elkezdték
ásni Fátima sírját. Mire elértek egy bizonyos földrétegig, „al-Lahd” a
próféta kiérkezett utánuk a temetőbe, lemászott a sírgödörbe kezével
kezdte el szedni a meglazított földet. Majd belefeküdt és azt mondta:
- Hála Istennek, aki életet és halált ad. (Aki
életre kelt és a halálba küld.) Ő az Örökké Élő, aki soha nem hal meg. –
majd fohászkodni kezdett:
- Bocsáss meg édesanyámnak, Fátima bint Eszednek,
és tanúsítasd vele, hogy nincs más Isten, csak Allah! Tágítsd a sírját a
Te küldöttedért és azokért a prófétákért, akik előtte éltek, mert Te
vagy az Irgalmasak Irgalmasa! – majd négyszer Allahu Akbárt mondott.
Amikor meghozták az elhunytat, Abú Bakr, Al-Ábbásszal közösen
betemették a sírgödröt.
Abdullah ibn Ubaid ibn Umair azt
mondja:
- Allah a sírnak egy nyelvet adott, amellyel
beszélni tudott:
- Ádám fia, hogyan feledkeztél el rólam? – kérdezi
egyesektől. - Nem tudtad,
hogy én vagyok a kukacok és a magányok lakhelye, hol mindenki magára
marad?
At-Tabaráníjj (Al-Kebír = a nagy c.
könyv 22/337 oldal) a küldöttől idézi:
- Amikor az elhunytat beteszik sírjába, az így szól
hozzá:
- Jaj neked, Ádám fia, hát elfeledkeztél rólam? Nem
tudtad, hogy én vagyok a kísértés, a sötétség és a kukacok lakhelye?
Miért járkáltál hiún, beképzelten rajtam?
De ha jó emberrel „találkozik”, aki lebeszélt
másokat a rossz cselekedetekről, ahhoz így szól:
- Én és a te tested fényesség, amely majdan
fölkerül az Urához. (Ez egy gyenge hagyomány.)
|
|
|
|
|
|
|
|
Allah a könyörületes, és az irgalmas nevében.
|
| |
|
Annak ajándékozom, aki szépen hasznosat
ültetet, de eltávozott, mielőtt megkóstolhatta volna teremtésének
gyümölcsét,
Annak ajándékozom, aki csecsemőkoromtól körülvett engem szeretetével és
törődésével.
Annak ajándékozom, aki belém ültette a tudomány és annak családjának
szeretetét.
Apám lelkének ajándékozom e munka jutalmát.
Közben fohászkodom Allahhoz, hogy majdan az Ő Mennyországában gyűjtsön
össze bennünket, mert Ő a Könyörületes és az Irgalmas.
Hála Allahnak, aki
halállal eltörölte azokat, akik az Ő szintjére akarták fölmagasztalni
magukat. Aki megtörte a királyok hátát „kaszara bihi dzuhur al-Akászira”,
megkurtította az uralkodók reményét, azoknak az embereknek a szívét,
akik távol tartották magukat a halál említésétől, miközben eljött,
elküldte hozzájuk ígéretét, s palotáikból, rabszolgáik és rabszolganőik
mellől a sírjaikba küldte őket, a kukacok és a kígyók társaságába.
Az én imám és békém legyen a próféták pecsétjére Mohammedre és az ő
társaira. Allah fogadja el őket, és azokat, akik követték őket a
Feltámadás Napjáig.
Mivel sokan azon vitatkoztak, s ezen belül számtalan eltérő vélemény
alakult ki a sír kínzásairól és jólétéről, sőt egyesek kétségeiket
fejezték ki, állítván:
" Nincs (nem létezik) sírban lévő büntetés!", ezért úgy láttuk jónak (cáfolatként
azoknak is, akik még kevesebbet állítottak róla), hogy egy jól
összeállított munkát adunk a emberek kezébe, hogy tisztább képet
tudjanak alkotni azokról a dolgokról, amelyek teljes egészében
föltárják az igazságot. Ez távol áll a kereskedők „logikájától”, akik
az egyre több kiadott könyvvel a vagyonszerzésre törekednek, s e könyvek
nem tartalmaznak mást, mint némi izgalmat és mindenfajta furcsaságokat.
Allah segítségével sikerült megalkotni ezt a könyvet, amelybe
belefoglaltuk a sír kínzásaihoz és jóléteihez tartozó dolgokat.
Ezek a dolgok Imám Al-Qurtubí (Allah irgalmazzon neki) szerint
megtörténtek.
Röviden a következőket tartalmazzák:
1. A Korán ájáit, amelyek végig a könyv tartalmához kapcsolódnak.
2. A hagyományok elbírálása.
3. A könyv nyelvtani elbírálása.
A Hatalmas Allahhoz fohászkodom, hogy minden ember hasznosnak találja,
hogy e könyv segítség lehessen abban, hogy felkészülhessenek még az e
világi életükben a túlvilágra, amelyben nem az anyagiak kerekednek felül
és irányítanak.
|
| |
| |
| |
|