|
Untitled 1
|
|
|
|
|
|
|
|
A sír kínzása
és jóléte
|
Amikor a halál angyala fölszállva elhagyja az elhunyt
testét
Abú Náim (Hiljat al-Aulia c. könyv
3/19. rész) a prófétától idézve:
- Ádám fiának nincs tudomása (elfeledkezik) a
teremtéséről. Amikor Allah meg akarta teremteni, azt mondta az
angyalának:
- Írd le a megélhetését, melyik földön, s mikor fog
meghalni! Írd le, boldog vagy elkárhozott lesz-e! – Majd amikor dolga
végeztével fölszállt az angyal, helyette egy másik lett leküldve, amely
később segítségére volt, vigyázott rá egészen a pubertás koráig. Majd
újabb, most már két angyalt, akik fölírják jó vagy rossz cselekedeteit.
S amikor közeleg a halál ideje, fölszállnak mindketten, helyüket a halál
angyala veszi át, aki kiveszi lelkét. Az elhunytnak, amikor testét
sírjában elföldelik, eltávoznak tőle szerettei, visszatér lelke, és
kürtszóra várva várakozik. Ekkor jön hozzá másik két angyal, akik
vizsgáztatni kezdik. Miután ezek is fölszállnak, és (idővel) eljön a
végső Óra, újra (megjelennek) mennek hozzá a jó és a rossz
cselekedeteinek lejegyzői, akik a nyakába teszik a könyvét. Ők vele
lesznek az Elbírálás Napján, tanúskodnak fognak mellette vagy ellene. –
majd Abú Náim a Qáf (az arab ábécé 21-dik betűje.) Szúrából
idézett:
52. /
21. Akik hittek, s a leszármazottaik követték őket hitükben, azokat
egyesítjük (majdan) a leszármazottaikkal. És mi nem csorbítjuk semmiben
az ő tetteik (érdemét). Mindenki a maga tetteinek záloga.
52. /
22. És gazdagon ellátjuk őket gyümölccsel és hússal, amit csak kívánnak.
|
|
|
|
|
|
|
|
Allah a könyörületes, és az irgalmas nevében.
|
| |
|
Annak ajándékozom, aki szépen hasznosat
ültetet, de eltávozott, mielőtt megkóstolhatta volna teremtésének
gyümölcsét,
Annak ajándékozom, aki csecsemőkoromtól körülvett engem szeretetével és
törődésével.
Annak ajándékozom, aki belém ültette a tudomány és annak családjának
szeretetét.
Apám lelkének ajándékozom e munka jutalmát.
Közben fohászkodom Allahhoz, hogy majdan az Ő Mennyországában gyűjtsön
össze bennünket, mert Ő a Könyörületes és az Irgalmas.
Hála Allahnak, aki
halállal eltörölte azokat, akik az Ő szintjére akarták fölmagasztalni
magukat. Aki megtörte a királyok hátát „kaszara bihi dzuhur al-Akászira”,
megkurtította az uralkodók reményét, azoknak az embereknek a szívét,
akik távol tartották magukat a halál említésétől, miközben eljött,
elküldte hozzájuk ígéretét, s palotáikból, rabszolgáik és rabszolganőik
mellől a sírjaikba küldte őket, a kukacok és a kígyók társaságába.
Az én imám és békém legyen a próféták pecsétjére Mohammedre és az ő
társaira. Allah fogadja el őket, és azokat, akik követték őket a
Feltámadás Napjáig.
Mivel sokan azon vitatkoztak, s ezen belül számtalan eltérő vélemény
alakult ki a sír kínzásairól és jólétéről, sőt egyesek kétségeiket
fejezték ki, állítván:
" Nincs (nem létezik) sírban lévő büntetés!", ezért úgy láttuk jónak (cáfolatként
azoknak is, akik még kevesebbet állítottak róla), hogy egy jól
összeállított munkát adunk a emberek kezébe, hogy tisztább képet
tudjanak alkotni azokról a dolgokról, amelyek teljes egészében
föltárják az igazságot. Ez távol áll a kereskedők „logikájától”, akik
az egyre több kiadott könyvvel a vagyonszerzésre törekednek, s e könyvek
nem tartalmaznak mást, mint némi izgalmat és mindenfajta furcsaságokat.
Allah segítségével sikerült megalkotni ezt a könyvet, amelybe
belefoglaltuk a sír kínzásaihoz és jóléteihez tartozó dolgokat.
Ezek a dolgok Imám Al-Qurtubí (Allah irgalmazzon neki) szerint
megtörténtek.
Röviden a következőket tartalmazzák:
1. A Korán ájáit, amelyek végig a könyv tartalmához kapcsolódnak.
2. A hagyományok elbírálása.
3. A könyv nyelvtani elbírálása.
A Hatalmas Allahhoz fohászkodom, hogy minden ember hasznosnak találja,
hogy e könyv segítség lehessen abban, hogy felkészülhessenek még az e
világi életükben a túlvilágra, amelyben nem az anyagiak kerekednek felül
és irányítanak.
|
| |
| |
| |
|