A halál angyalának érkezése.

 

A következő 12 hagyomány történetében megpróbálom bemutatni a halál eljövetelének pillanatait, jeleit.

1. Abú Al-Faradzs ibn Al-Dzsauzi (Raudat Al-Mustáq wa at-Tariq ilá Al-Maliki Al-Khalláq c. műben leírja) azt mondja:

– Egyesek azt mondták, hogy néhány próféta a halál angyalától azt kérdezte:

– Halál angyala! Vannak-e küldöttjeid, akiket elküldenél az emberekhez, hogy óvakodjanak tőled?

– Igen, van! – szólt. Allahnak sok küldöttje van. Ilyen a betegség, a szülés, a gondok, a látás vagy a vallás változása. És ha nem tér vissza ezek után, amikor elveszem a lelkét, szólítom (megkérdezem):

– Nem küldtem-e hozzád egymás után küldöttek és figyelmeztetések garmadát? Én vagyok az a küldött, aki után már nincs küldött! Én vagyok a figyelmeztetés, aki után már nincs figyelmeztetés.

Mindennap, amikor a nap fölkel és lenyugszik, a halál angyala így szólít:

– A negyvenesek fiai „abna Al-Árbain”, itt az ideje útravalót készíteni! Eszetek jelen van, tagjaitok erősek!

– Ötvenesek fiai! Közeledik a betakarítás ideje.

– Hatvanasok fiai! Elfeledkeztetek a büntetésről, a föltett kérdés válaszára? Nincs már, nem maradt gyámolítótok.

2. Al-Bukháríjj, prófétai hagyományával alátámasztja:

– Nincs mentsége annak az embernek, akit Allah hatvan évig éltet, mert:

– Ádám fiai, intők lettek küldve hozzátok, és ettől fogva nincs fölszólalás számotokra!

Az Iszra Szúra bizonytja:

17./15. Aki az igaz útra vezettetik, az a maga hasznára vezettetik. Aki pedig tévelyeg, az a maga kárára tévelyeg. És senki nem cipeli egy másiknak a terhét. És nem büntettünk soha (egy közösséget) úgy, hogy előtte ne küldtünk volna egy küldöttet (hozzájuk)

 3. Ibn Ábbász szerint, az ősz hajszál annak a jele, hogy a fiatalság elhagyta, s véget ért a játszadozás ideje.

4. Van egy nagyon szép történet, amikor a halál angyala bement Dávidhoz, aki megkérdezte tőle:

– Ki vagy te?

– Én vagyok az, aki nem fél a királyoktól, akitől nem védenek a paloták, és nem veszejtenek (fizetnek le) meg engem. – Dávid válasza:

– Akkor te vagy a halál angyala?

– Igen!

– Eljöttél hozzám? Én még nem készültem föl rád! – szólt csodálkozva.

– Dávid! Hol van az a rokonod és ez a rokonod? – kérdezgetett elhunyt társaira.

– Meghaltak!

– Nem volt ez elég figyelmeztetés számodra, hogy készülj? – zárta le a beszélgetést az angyal.

5. De van, aki a lázat a halál eljövetele hírnökének tartja. Bár a gyerekek, rokonok, barátok, a testvérek halála elégséges, hogy a közeledő végítéletet hírül adja.

6. Imám Málik azt mondja:

– Országunkban láttam, hogy vallástudósaink az e világi örömöt hogyan hajszolták. Elvegyültek az emberek között, ám amikor elérték a negyven évet, elvonultak készülve a túlvilágra.

7. Volt egy „Faqíh” vallástudós, aki nagyon szeretett barátaival kertjében elvonulva pihengetni, kínosan ügyelve arra, hogy senki ne zavarhassa őket. Ám egyszer csak észrevett egy férfit, aki kertjében a fák között sétálgatott. Rá is ripakodott haragosan:

– Ki engedte meg, hogy ide bejöhess?

– Mit szólsz ahhoz, ha egy férfi ellen szól az igazság, aki azt állítja, hogy a vádak őt nem érhetik? – kérdezett az ismeretlen vissza.

– A bíró esélyt ad neki egy bizonyos ideig, ahogyan ő látja! – volt a válasz.

– A bíró már adott neki, de hiába, nem hagyta abba, amit tett!

– Akkor bíráskodjon fölötte! – szólt maga ellen ítélkezve.

– A bíró már irgalmazott neki, s adott több mint ötven évet. – A val­lástudós abban a pillanatban lenézett a földre, arca izzadni kezdett, s rájött, kivel is beszélget. Az ítéletet pedig nem másról, mint magáról mondta ki.

Később érdeklődött őrszolgájától erről az emberről, de az állította:

– Ide senki se be nem jött, se el nem távozott engedélyed nélkül!

Zavarodottságában a vallástudós barátaihoz fordult:

– Barátaim! Kérlek benneteket, hagyjátok el a kertemet! – s ettől fogva csak olyan helyre járt, ahol Allah nevét említették.

8. Egy költekező hirtelen elhagyta rossz szokását, ami szemet szúrt barátainak, s meg is kérdeztek tőle:

– Miért?

– Amikor régen hallgattam a rabszolgalányom hangját, minden egyes alkalommal egyre többet szerettem volna hallani, mivel nagyon beleszerettem – kezdte változásának okait magyarázni. – Hosszasan beszélgettünk, ám egy napon hátrahajtotta a fejét, és én megláttam benne két ősz hajszálat. Szóltam neki róla, mire ő nagyon megijedt.

– Mutasd meg nekem, hol láttad? – Megmutattam, ekkor ő azt mondta:

– Eljött az igazság, amely felfedi az igazságtalanságot. – Majd rám nézett és arra kért:

– Tudom, hogy kötelességem engedelmeskedni neked, de hagyd nekem az éjszakát és a nappalt, hogy útravalót készíthessek a túlvilágra.

– Nem! Semmiképpen! – válaszoltam.

– Hogyan állhatsz közém és Uram közé, amikor fölszólított a találkozóra? – s fohászkodásba kezdett:

– Uram! Irántam való szerelmét változtasd gyűlöletté!

Attól fogva azt akartam, hogy minél távolabb legyen tőlem, s eladásra kínáltam. Odaadtam annak, aki jelentkezett, és fizetett érte annyit, amennyit fizetett. De amikor válásra került a sor, sírni kezdett. Akkor rászóltam:

– Te akartad!

– Allahra esküszöm – mondta –, az e világ dolgai közül nem választottam senkit rajtad kívül! De volna valami, ami többet jelentene számodra, mint az én áram! – figyelmeztetett.

– Mi az? – kérdeztem vissza.

– Adj szabadságot nekem Allahért, mert az jobb fizetség neked!

– Megteszem! – mondtam.

– Allah írta alá üzletkötésedet, és többszörösét fizette neked – szólt, és attól kezdve csak a túlvilági útjára készült.

9. Abdullah ibn Abí Núh elbeszélésében:

– Láttam egy öregembert Allah mecsetében, aki nap mint nap egy pálmafa levelével törölgette a port. Több embertől is tudakozódtam felőle:

– Ki ő?

– Ő, Othmán ibn Affán fia – válaszolták –, kinek vannak fiai, s rajtuk kívül jelentős vagyona. Egy alkalommal – mesélték magyarázva viselkedését – belenézett a tükörbe és felkiáltott: "Allahu Akbár" és ettől kezdve a mecsetben: – tartózkodott, s látod, ahogyan látod őt. Amikor családja el akarta vinni kezelésre, hogy vigyázzanak rá, ő minden alkalommal elmenekült előlük.

Megfigyeltem őt nappal, és nem láttam rajta semmi furcsa dolgot – mondja Núh –, pedig azt mondták róla – Bolond!

Megfigyeltem akkor is, mikor sötétedett. Kijött a mecsetből, és én követni kezdtem addig, amíg elértünk Al-Baqíjj területéig. Ekkor imádkozni kezdett egészen hajnalig, majd ülve fohászkodott tovább. Ám egyszer csak jött hozzá egy négy lábon járó birka vagy valami más állat. Megállt mellette, ő ivott a tejéből, majd megsimogatta és beszélni kezdett hozzá:

– Indulj! Allah irgalmazzon neked. – Az állat erre elindult.

Másnap hamarabb mentem a mecsetbe, és követni kezdtem őt csendben, hogy észre ne vegyen egész Al-Baqíjj területéig. A sötétben hallgatóztam, amikor egyszer csak megszólalt:

– Uram! Küldtél hozzám, de még nem adtál engedélyt nekem (a halálra). Ha majd elfogadod tőlem a megbocsátást, emelj magadhoz, ha pedig nem, akkor irányíts ahhoz, amit szeretsz!

Amikor elutazásom előtt el szerettem volna búcsúzni tőle, odamentem hozzá, de ő elhúzódott tőlem.

– Én vagyok a társad – szóltam hozzá, hogy megnyugtassam –, aki imádkozik a te imádkozásaiddal, és áment mond a fohászkodásaidra! – Erre ő megkérdezte:

– Mondtad ezt másnak is?

– Nem! – válaszoltam.

– Akkor indulj áldással! – Kíváncsiságtól hajtva megkérdeztem:

– Ki volt az a küldött, akit a Teremtő Isten küldött hozzád?

– Néztem a tükörbe – szólt halkan –, és láttam a hajamban egy ősz hajszálat, s megtudtam, hogy Allah küldöttje jött hozzám.

– Fohászkodtál értem? – kérdeztem az öreget.

– Én nem vagyok jogosult erre, de gyere, kérjük együtt a Teremtőt!

Felálltunk, és együtt indultunk a próféta sírjához. Útközben megkérdezte:

– Mit szeretnél?

– Megbocsátást! – válaszoltam.

Megérkeztünk, s ő rövid fohászkodásba kezdett, én pedig utána ismételtem, miközben ő rádőlt a sír oldalára és meghalt. Megsirattam, majd jött a családja, fiai, akik eltemették, s jómagam velük imádkoztam.

10. Említik, hogy a görög király öltöztetésénél egy rabszolganő segédkezett, akit néhány bölcs megtanított annak fortélyaira. Egy napon, amikor felöltöztették a királyt, aki belenézve a tükörbe, valami különlegeset vett észre, ami nem volt más, mint egy ősz hajszál. Rögtön kért egy ollót, és onnan kivágta. Amikor végzett vele, rabnője átvette az ősz szálat, megcsókolta, majd a tenyerébe téve füléhez közelítette azt. A király észrevette és megkérdezte:

– Mit hallasz?

– Őt hallgatom, mert furcsa dolgokat mond nekem – válaszolta.

– S mit mond? – tudakolta.

– A nyelvem nem meri megmondani.

– Mondd, te biztonságban vagy! – szólt a parancs.

– Te király! – mondja a haj. – Akinek rövid ideig van hatalma felettem, félek attól, hogy megölsz, ezért addig nem jöttem ki, amíg nem üzentem lányaimnak, hogy álljanak bosszút értem. Ők már közelítenek hozzád, s vagy megölnek téged, vagy csökkentik erődet, egészségedet és vágyaidat, amíg nem kívánod a halált.

Szólt király:

– Írd le ezeket!

Ám gondolkodóba esett, és mielőtt elhagyta volna a királyságát, egy verssel búcsúzott:„Ő azt mondta nekem: Amikor egyedül gyenge voltam, bírtál velem. Türelem az én hadseregem, jön utánam, s velem.”

(Vagyis az egyet a sok követi, előrevetítve a vég kezdetét.)

11. A zsidók Könyvében is feltalálható Ábrahámról egy történet, amikor visszatért (fia) áldozatként való bemutatása után, és felesége, Sára a szakállában meglátott egy fehér ősz hajszálat (ő volt az első ember a földön, aki őszülni kezdett), amit csodálkozva megmutatott Ábrahámnak. Az bámulta egy darabig, mivel igencsak megtetszett neki, de Sára megkérte:

– Távolítsd el onnan! De ő nem tette meg ezt.

Majd odament hozzá a halál angyala, köszöntötte:

– Béke legyen veled, Ábrahám! – Ekkor ugyan még Ábrám volt a neve, s ő most először nevezte Ábrahámnak. (A h-betű a Szirjánban, a magasztalást és a hatalmasságot jelentette.) Megörült Ábrahám, és azt mondta:

– Hála Uramnak, aki mindennek az Ura! – Ezt követően az angyal azt mondta:

– Allah hatalmassá tett téged az egek, és a föld egyik népénél, és nemes népek jelét adta néked teremtésével. A te neved a földön Ábrahám, és a te teremtésed, amelyhez egy hajszálat adott, még tiszteletreméltóbb.

Boldogan újságolta a hallottakat Sárának:

– Amit utáltál, az fény, s a hajszál ad méltóságot és tiszteletet.

– Akkor sem szeretem! – tiltakozott Sára.

– De én szeretem! – vágott vissza Ábrahám. – Majd kérte Urát:

– Uram! Adj nékem még fényt, bölcsességet és tiszteletet!

Allah meghallgatta kérését, s reggelre kelve egész szakállát ősszé változtatta.

12. At-Tírmidzíjj (Fadáil = előny c. könyvben található.) hagyományában leírja:

– Aki egy ősz hajszálat szerez az iszlámban vallásában, az a Feltámadás Napján az ő fényességeként jelenik meg.