A Korán recitálása a sírhelynél,

temetésnél, és annak végeztével

Ahmed ibn Hanbal azt mondja:

– Amikor beléptek a temetőbe, recitáljátok a Fatihát, majd az utolsó három Szúrát. Ezt a temető népeire való tekintettel tegyétek, mivel ez hozzájuk ér. (Az ő hasznukra válik.)

Három hagyomány is említést tesz a következő cselekedetről:

1. Néhány tudós azt mondja, bizonyítékul a Korán sírnál történő re­citálásra:

– Allah prófétája zöld faágakat szúrt le két sírra, miközben azt mondta:

– Hátha ez könnyít rajtuk, amíg ki nem száradnak.

(Mi már csak a Koránból recitálhatunk, jutalomként – mondja Al-Bukháríjj – „a sírban lévőknek ”.)

2. Abú Dáwúd at-Tajáliszi mondja ugyanerről:

Amikor a próféta a két ágat leszúrta a sírra, azt mondta:

– E két ág könnyít a sírban lévőkön!

3. A próféta barátaival sétálgatott a sírok között, majd egyszer csak lehajolt, és két sírra két zöld ágat letűzött. A többiek csodálkozva meg is kérdezték tőle:

– Miért, miért teszed ezt?

– Mert a két elhunytat kínozzák a sírjaikban, és addig, amíg e négy zöld ág el nem szárad, addig enyhülnek az ők kínzásaik.

Ali ibn Abí Tálib a prófétától idézve szokta mondogatni:

– Ha valamelyikőtök a temetőben jár, és tizenegyszer recitálja az Al – Ikhlász Szúrát (Az őszinte hit), és az érte járó fizetséget felajánlja az elhunytak részére, annak Teremtője ugyanannyit adakozik, mint ahá­nyan a sírok lakói.

(Az őszinte hit

Allah a Könyörületes és az Irgalmas nevében:

1./Mondd: „Ó Allah, az Egyedülvaló,

2./Allah, az Örökkévaló!

3./Nem nemzett és nem nemzetett.

4./És senki nem fogható Hozzá.”)

Al-Qurtubí megemlít egy hagyományt, de gyorsan hozzá is fűzi:

– Még soha nem találkoztam máshol vele! –, majd közli Ensztől:

Allah prófétja azt mondta:

– Ha a hívő recitálja a Trónverset, és annak jutalmát a sír lakóinak szánja, abban az esetben keletről és nyugatról negyven fénynyaláb jut

be minden hívő sírjába, amelytől a Hatalmas Allah kitágítja sírhantjai­kat. A recitálónak pedig hatvan próféta jutalmát adományozza, miköz­ben minden egyes halottért följebb emelkedhet egy fokkal. További ajándékként, halottakként tíz jócselekedet lesz elszámolva részére.

(A Trónvers:

2./255. Allah rajta kívül nincs más Isten az Élő, a Magában Létező. Nem vesz Rajta erőt szendergés, sem álom. Övé minden, ami az egek­ben és a földön van. Vajon (az égi lények között) ki az, aki engedélye nélkül közbenjárhat Nála (a Feltámadás Napján)? Tudja azt, ami előt­te van, és azt, ami mögötte van. Ők azonban nem fognak föl semmit az Ő tudásából, kivéve azt, amit Ő akar. Trónusa átöleli az egeket és a földet. Megőrzésük nem görnyeszti meg Őt. Ő a Magasztos és a Hatalmas.)

Al-Haszan a temetőbe való lépésnél ajánlatosnak mondja a következő fohászt:

– Allahumma rabbu aladzsszád albália wa alizám annákhira khara­dzsat mina addunya wahija bika múmina fadkhul álajhá ruhan minká wa szaláman minní.

– Uram! Te vagy az elpusztulandó testek és az elporlandó csontok Ura. (Ezek) kiléptek Hozzád az e világból hívőként. Juttass Tőled lelket nekik és békét nekem! – Ha valaki ezeket a sorokat elmondja, annyi jó pontot kap, ahányszor ezt megteszi.

(A fejezet lényege a szadaqa, de van arra esély, hogy pénzt adjunk a ha­lott helyett, amiért ő jutalmat kap. Ebben a helyzetben szadaqa maga a Koránrecitálás, a fohászkodás és a bocsánatkérés. Ezek mind eljutnak az elhunythoz.)

A próféta azt mondja:

– A halott ember olyan, mint a fuldokló, aki másoktól várja a segítsé­get. Ezek lehetnek a szülei, fiai, testvérei, barátai. S ha ez utoléri őt, jobb az, mint az e világ, és ami benne van.

Fölkereste egy nő Al-Haszan Al-Baszríjjt és azt kérte tőle:

– A lányom már régen meghalt, de én szeretném álmomban meglát­ni. Taníts nékem egy imát, hátha (beteljesedik és) megláthatom? – Az

megtanította, s a vágya teljesült. Látta a lányát, amint ruhája kátrány­ként volt rajta, nyakékje helyett pedig láncok, kezén és lábán úgyszin­tén. Erre a nő nagyon megijedt, visszament Al-Haszanhoz, elmondva a látottakat. Nem is sejtette, hogy Al-Haszannak szintén volt egy álma, amelyben az ő lányát nem kiszolgáltatva, hanem a Paradicsomban, ágyon heverészve, fején koronával látta. Az asszony megkérdezte:

– Sejkh! Nem ismersz meg?

– Nem! – hangzott a válasz.

– Én vagyok az a nő, akinek az anyját megtanítottad imádkozni, hogy álmában engem megláthasson.

– És hogyan jutottál idáig? – érdeklődött.

– A temetőbe jött egy férfi és azt mondta: "„Allah imája és békéje legyen a prófétára.” És ebben a temetőben – folytatta tovább – 560 ember volt kínzásban, amikor parancsolóan megszólalt egy hang:

– Függesszétek föl a kínzást az ima áldásai miatt!

Tudósaink mesélték:

– Meghalt egy testvérem, és én álmomban láttam őt, beszélgettünk, és én megkérdeztem tőle:

– Mi történt veled, miután betettek a sírba?

– Valaki (egy angyal) egy üstökösből tüzet hozott, de szerencsémre éppen fohászkodtak értem, így megmenekültem, mert e nélkül meg­égetett volna azzal.

Al-Hárith ibn Nabhán különös történetet mesél el nekünk:

– Fohászkodni járok a temetőbe, hogy irgalmat kérjek a sír lakóinak. Közben azon gondolkodom nézelődve, mily csendben vannak, nem beszélgetnek, pedig szomszédaik egymásnak, és mégsem látogatják egymást. A föld hasa nyughely nekik, fedele pedig takaró. Néha meg­szólítom őket:

– Sír népe! Az e világi nyomaitok eltöröltetett, de a bűneitek megma­radt. – Miközben ezeket mondtam, zokogás tört rám, majd elfáradva el­indultam egy emelkedő felé, ahol lefeküdtem pihenni egy fa árnyékába. Elaludtam! Miközben aludtam, a sír mellől hangot hallottam. Körülnéz­tem, honnan jöhet a hang, miközben észrevettem, hogy annak lakója, fekete arccal, lánccal a nyakában s kék szemekkel azt kérdezi:

 „Mi történt velem? – S így folytatta:

– Ha az e világ népe láthatna engem, többé nem vétkezne Allah ellen. Élvezetek után jártam – kezdte sorolni –, rossz dolgokat tettem, ami miatt lemerültem (megfulladtam). Lenne-e valaki, aki megbocsátást kérne számomra, vagy szólna a családomnak?”

Ijedten fölrezzentem, miközben majd kiugrott a szívem a helyéből, attól, amit láttam. Rögtön elindultam haza, ám egész éjjel nem jött álom a szememre. Másnap reggel újra kimentem a temetőbe azzal a szándékkal, hátha találok valakit a sír gondozói közül, akivel a látot­takat megoszthatom. De nem jött senki, és én újra, ahogyan az előző nap, elszenderedtem. Álmomban (előjött) láttam a sír lakóját, ahogyan arccal vonszolták a földön, azt kérdezte tőlem:

„Mi történik velem? Hosszú volt az e világi életem, és rosszak a csele­kedeteim, amíg meg nem haragudott rám az Isten – mondta lemon­dóan. – Jaj nekem, Uram, irgalmazz!”

Erre hirtelen fölijedtem, azt se tudva, hol van az eszem. Csak el innen minél hamarabb – járt az eszemben – s gyorsan hazamentem. De nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, másnap reggel visszatértem azzal a szándékkal, hátha ma kicsivel több szerencsém lesz, és találkozhatok valamelyik hozzátartozójával, akinek elmondhatnám a látottakat. Egy darabig nem láttam senkit, majd hosszú várakozásom közben megint elnyomott az álom, és a sír lakója álmomban ismét megjelent előttem. Láttam, ahogyan kínozzák, miközben hozzám szólt:

„Nincs mentségem, elfeledkezett rólam az e világ. Sokasodnak a kín­zásaim, mert Uram haragszik rám, s bezárta előttem az összes ajtót. Jaj nekem, ha nem irgalmaz!”

Ijedten fölébredtem, és már azon voltam, hogy elindulok, amikor há­rom nő közeledett. Hátrálni kezdtem, hogy férjenek tőlem, miközben arra figyeltem, mit mondanak. Először a kisebbik szólt:

„Béke veled édesapám, hogy vagy a sírodban? Mi történik veled? El­hagytál bennünket, és nem tudunk rólad semmit.” – és keservesen sírni kezdett. Majd közelebb jött a második:

„Apánk sírja! Ő Irgalmas volt hozzánk. Allah legyen vele, az angyala­ival együtt, s irgalmazzon néked, és távolítsa el tőled az Ő kínzását és bosszúját.”

 „Apánk! – szóltak. – Történtek olyan dolgok, amelyet ha megismernél, nagyon szomorú lennél. A férfiak betakarták az arcunkat (mert töb­ben áthágták a szabályokat). Te voltál az, aki őrizted becsületünket!”

Amikor végighallgattam őket, én is elsírtam magam – mondta Al-Há­rith –, majd hozzájuk léptem és megszólítottam őket:

„Lányok! Van, amikor elfogadják a cselekedeteket, és van, amikor nem. A ti apátok mit tett, mert láttam olyan dolgokat, amelyek elszomorí­tottak és fájdalmat okoztak.”

Végighallgattak, levetették kendőjüket, megmutatva arcukat, azután megkérdezték:

„Jó szolga, mit láttál?”

„Három napja járok ide, és hallom a lánccsörgéseinek hangját!”

„Rossz hír – mondták –, elszomorított bennünket a katasztrófája. Mi élünk, építjük a házunkat, miközben apánkat a tűzben égetik. Allah­ra esküszünk, mostantól nem nyugszunk, nem élvezzük az e világot! Könyörögni fogunk, hátha Urunk megszabadítja apánkat a tűztől.” – Majd oly sietve elindultak, hogy megbotlottak a ruháikban.

– Hazamentem éjszakára, de mivel nyugtalanul aludtam, másnap visszamentem a temetőbe, ahol, mivel elszunnyadtam, újra álmot láttam. Láttam a sír lakóját, megszépülve, lábán aranycipő, mellette szolgák és mennybeli nők. Köszöntem neki, megkérdeztem:

– Irgalmazzon neked Allah, ki vagy te?

– Én vagyok, aki miatt szomorkodtál, aki miatt megijedtél! Allah jutalmazzon meg téged, amit értem tettél.

– Hogy vagy? – folytattam a kérdezősködést.

– Amikor tegnap elmesélted lányaimnak az állapotomat, leeresztették hajukat, arcukat homokba téve sírva fohászkodtak, Allahhoz. Ő meg­bocsátotta bűneimet, megmenekített a tűztől és Mohammed próféta mellé választott engem. Ha látnád a lányaimat, mondd el nekik, mit hallottál, hagy távolodjon el tőlük az ijedtség! Mondd el, hogy menny­beli nők vannak mellettem, miszkhillat és gyermekeim vesznek körül engemet.

Boldogság öntött el, amikor látomásaimból fölébredtem, de mivel aznap nem találkoztam hozzátartozóival, másnap ismét a temetőbe mentem. Már kint voltak, mezítláb a sír előtt álltak fohászkodva. Köszöntem nekik:

– Jó hírrel szolgálhatok számotokra! – szóltam. – Láttam édesapátokat, ki hatalmas jóságban él, aki elmondta nekem, hogy Allah elfogadta fohászaitokat. – A kisebbik lány hangos fohászkodásba kezdett:

– Uram! Te, aki a szívek társa, bajok kiderítője, a bűnök megbocsátója, a rejtett dolgok tudója vagy, tudtad, hogy mi volt a bocsánatkérésem tárgya, amikor egyedül voltam. Tudtad, ismerted eltávolodásom (okát) a bűnöktől, és ismerted szándékaimat és a bennem rejlő dol­gokat. Rendelkezz az életem felől! Magányomban társam vagy, Te az Irgalmas, aki annak ellenére fogadja fohászaimat, hogy sokszor rosszat teszek. Ellened cselekszem, s mégis visszatérítesz. Te vagy az útmutató, kinek mindent elmondhatok, kinek akármit mondok, kihez akárhogy fohászkodom, jutalmait nem tudom (képtelen vagyok) megköszönni. Uram, a nemesek Nemese, a Túlvilág Királya, a Mindenek Tudója, aki mozgatja a kicsit és nagyot, ha teljesítetted már azt, amit kértem, és megbocsátottál szolgádnak, vegyél magadhoz. Hiszen, Te minden­re képes vagy. – Majd egyet sikoltott, és holtan rogyott össze.

Ezután a második leánygyermek lépett a helyére, hangosan, majdnem kiáltva kezdte fohászát:

Uram! Oldozz fl bűneim alól, tisztítsd meg szívemet a kétsgektől! Te vagy, aki segítettl talpra állni a rossz időkben, utat s kiutat mutat­tál, amikor botladoztam. Ha elfogadod fohászkodásom, és teljesíted kérésemet, engedd, hagy követhessem testvéremet! – Majd hasonlóan húgához kiáltott, és kiadta lelkét.

A harmadik lány elfoglalva testvérei helyét előrelépett:

– Hatalmas Uram, Nemes Királyom! – kezdte. – Nemes, akit neme­sítesz, hatalmas az, akinek hatalmat adsz, megalázott, akit megalázol, boldog, akit boldoggá teszel, s az van közel, akit közeledbe engedsz. Vesztes, akit eltávolítasz, nyertes, akinek adakozol, s megbukott, akit kínzol. A hatalmas neveddel, arcoddal és tudásoddal kérlek Téged, teljesítsd kérésemet, vidd sikerre szándékomat, juttass testvéreimhez! – Kiáltást hallottam, és ő is eltávozott az élők sorából – fejezte be tör­ténetét Al-Hárith.

Asz-Szijútitól, Ensz ibn Málik lejegyezi:

– Allah prófétája azt mondta: Ha valaki a temető területére lép, a Yá Szín c. Szúrát recitálja, mert ezzel könnyít a halottakon. Allah annyi

jó cselekedeteket juttat számukra, ahányan rajtuk kívül sírjaikban tar­tózkodnak.

Abdullah ibn Omár ibn Al-Khattáb ellentétben:

– Allah prófétája azt parancsolta, hogy halála után a Baqara (Tehén) Szúrát recitáljuk.

Abú Al-Walíd ibn Ahmed különös történettel ajándékoz meg ben­nünket:

– Édesapámat, aki jó ember volt, amikor meghalt, meglátogatta sírjá­nál édesanyám egyik testvére, és a Korán egy versét recitálta hantjára. Majd amikor befejezte, így szólt hozzá:

– Ez ajándék neked! De mit kapok én tőled?

Ekkor miszkhillatú szél kerekedett, amely őt körbevéve órákig mellet­te maradt, sőt elkísérte hazafelé félig az útján.

Abú Mohammed néhány megbízható emberére hivatkozik:

– Meghalt a feleségem – mondja egyikőjük –, és néhány éjszakán ke­resztül a Koránból recitáltam fohászként, megbocsátást kérve számá­ra. Egy alkalommal fölkeresett egy nő, aki ismerte őt s engem.

– Tegnap láttam álmomban a feleségedet, gyűlésen (összejövetelen) volt, egy szép házban! Kihúzott nekem az ágya alól egy tálat, amelyben üvegek voltak, s mind-mind tele fénnyel, miközben azt mondta: „Ez ajándék a Ház Urától!”

– Előtte senkinek nem mondtam el – mondja a mesélő –, hogy Korán Szúrát recitáltam a feleségemért.

Többen hozzáfűzik:

– A Korán jutalma annak, aki recitálja, arra, akire recitálja és a halot­takra, akik hallgatják. Példaként a Magaslatok:

7./204. És amikor a Koránt hirdetik, hallgassatok oda és legyetek csendben! Talán könyörületre leltek. – c. áját hozzák bizonyítékként.

Imám Muszlim, az Aluwaszíjja c. könyvének 1631/14. oldalán Allah prófétáját idézve azt írja:

– Miután az ember meghal, cselekedetei megállnak, kivéve három dologban:

1. Szadaqa.

2. Folyamatában lévő (hasznos) tudás.

3. Jó gyermek, aki fohászkodik érte.

Mert a recitálás olyan, mint a fohászkodás, és ez szadaqa. Szadaqa a fiútól, baráttól és a hívőktől.

Voltak, akik a Csillag Szúrához kötötték:

53./39. És hogy az embernek az lesz csak osztályrésze, amiért buzgól­kodik. – De Ibn Ábbász szerint eltöröltetett ez az ája, magyarázatként az at-Túr = a hegy.

52./21. Akik hittek, s a leszármazottjaik követték őket a hitükben, azokat egyesítjük (majdan) a leszármazottaikkal. És mi nem csorbítjuk sem­miben az ő tetteik (érdemét). Mindenki maga tetteinek záloga – idézi, mivel véleménye szerint ez a csodás jel, később magyarázatként jött le. A túlvilágban a fiú az apa mérlegére lép és az apák megbocsátást kérhet­nek fiaikra – állítja. Sőt igazát a Nők c. Szúrával is alátámasztja:

4./11. Gyermekeitekre vonatkozóan Allah (ekképpen) rendelkezik: A fiúgyermeket (az örökség elosztásakor) annyi illeti meg, mint amennyit két leánygyermek része. Ha csak nők vannak, (mégpedig) kettőnél több, akkor a hagyaték kétharmad része illeti meg őket: ha (csak) egy (nő) marad, akkor a fele. A szülőknek pedig, kinek-kinek egyhatod ré­sze jár az örökségből, ha az (örökhagyónak) gyermeke van. Ha pedig nincsen gyermeke, s a két szülője örököl utána, akkor az anyját (csak) egyhatod rész illeti. (Mindez) az (Örökhagyótól) meghagyott (egyéb) hagyatkozás, vagy (valami őt terhelő) adóság (kifizetése) után. Ti nem tudhatjátok, hogy szüleitek és gyermekeitek közül – hasznosságát illetően – ki áll legközelebb hozzátok. Allah rendelkezése (ez). Allah (mindennek) tudója és Bölcs.

Ugyancsak a Csillag Szúrából a 39. áját említi mint rossz cselekedetet Imám Muszlim hagyománya az Al-Imán = a hit c. könyv 182/24. ré­szében, hivatkozva a küldöttre:

– Allah azt mondta: Ha a szolgám akar jót cselekedni, és azt nem teszi meg, jóként írom (jegyzem) föl neki. És ha megteszi, leírom neki

tízszeresétől hétszázszorosáig. És ha rosszat akar tenni, és azt meg is teszi, akkor csak egy rosszat írok a számlájára. De a tehén Szúra:

2./159. Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékot, és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az Írásban azt az emberek tudomásá­ra hoztuk, azokon Allah átka legyen, s azoké, akik átkot szórnak,

2./260. kivéve azokat, akik megbánást tanúsítva visszafordulnak, megjavulnak, és tudtul adják (azt). Kiengesztelődve fordulok feléjük, mert Én vagyok a Kiengesztelődő, a Könyörületes.

2./161. Akik hitetlenek, és ekképpen halnak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!

Hihetetlen erővel sugallja a következő ája, milyen helyzetbe kerülnek azok, akik nem ismerik fel az isteni parancsolatokat, azok kiváltságait:

2./245. Ki az, aki Allahnak tisztességes kölcsönt akar adni, hogy Ő (az Utolsó Ítélet elszámolásakor) többszörösen megduplázza néki azt? Al­lah (az egyiknek) szűk marokkal, a (másiknak) bőkezűen (mér). Hozzá fogtok visszatérni.

A felvilágosodás csak egyféleképpen lehetséges:

2./265. Akik javaikat úgy költik el, hogy Allah tetszését áhítozzák, és lelküket (a hitben) izmosítsák, azok hasonlatosak egy dombon fekvő kerthez, amelyre felhőszakadás zúdul, s kettőzve termi gyümölcsét. Ha nem zúdul rá felhőszakadás, (legalább) harmat (éri). Allah szemmel tartja azt, amit cselekesztek.

Hagyományőrzőink hozzáfűzik: „Ez Allahtól jutalom az emberek ré­szére, és Allah jutalma a gyerek felé, hogy bejuttatja a Mennyországba cselekedetek nélkül.

Al-Bukháríjj az Asz-Szaum (A böjt.) c. könyvében a prófétára hivat­kozva 1952. oldalon leírja:

– Ha meghalt valaki, és maga után böjtölnivalót hagyott hátra, a gyámolítója (fejezze be) böjtöljön helyette.

Abú Dáwúd a küldöttre hivatkozva megjegyzi:

– Az az ember, aki más helyett úgy ment el a Haddzsra, hogy előtte ő maga nem végezte még el, attól elfogadhatatlan a zarándoklata. Mert a hagyomány azt mondja:

 

– Menjél magadért Haddzsra, mielőtt Sabrama helyett tennéd! (Az Al-Haddzs c. könyv 1811. oldal.)

Említésre méltó Áisa áldásos cselekedete, aki, miután meghalt testvére Abdu-r-Rahmán, külön imádkozott érte, s szabadított fel rabszolgát. (An-Naszáíjj, az Al-Waszája = Üzenetek c. könyvből 6/254. oldaláról idézi.)

Abdullah ibn Abú Bakr nagynénjére hivatkozva elmondta:

– Miután nagyanyám a zarándoklata közben meghalt, tanácstalanság lett úrrá rajtunk, hogy mitévők legyünk. Ekkor Abdullah ibn Ábbász tanácsával segítve oldotta meg a helyzetet:

– Szóljatok a lányának, hogy menjen helyette! – Így nagyanyám helyett én mentem a Qibá mecsethez. (Ensz ibn Málik, az Al-Muatta = a jól egyengetett c. könyvből.)

Szád egy alkalommal megkérdezte a küldöttet:

– Meghalt az édesanyám, adjak-e szadaqát helyette?

– Igen! – mondta.

– Melyik a legjobb szadaqa? – kérdezte, hogy abból is a legjobbat vá­laszthassa.

– Vizet adni a szomjazónak! – mondta tömör egyszerűséggel.

Volt egy Sejkh – kezdődik a következő hagyomány –, akit  Al-Qádi Al-Imám Abdul Ázíz ibn Abú asz-Szalámnak hívtak, ő egyértelműen azt állította, ugyancsak a Csillag Szúra 39. ájában írtakra hivatkozva:

53./39. És hogy az embernek csak az lesz az osztályrésze, amiért buz­gólkodott,

– A recitálás nem ér el a halotthoz!

De miután meghalt, néhány barátja látta álmában, hogy a körülötte ülők megkérdezték tőle:

– Te mindig azt mondtad, hogy a halotthoz nem ér el az élő recitálása. Hogy is van ez?

– Én ezt mondtam nektek, amikor még az „e világban” voltam, de most megváltozott a véleményem, látva Allah jótékonyságát. Már tudom, a recitálás eljut a halotthoz!