|
Untitled 1
|
|
|
|
|
|
|
|
A sír kínzása
és jóléte
|
A föld nem eszi meg a Prófétákat, és
a mártírok testét, mivel ők élnek
Málik egy történetében elmondja:
– Ámru ibn Al-Dzsamuh és Abdullah ibn Ámru közös sírjáról, akiket Uhud
napján öltek meg, mint anszárokat, lefújta a szél a homokot. De amikor
másik sírba akarták tenni őket, testüket olyan állapotban találták,
mintha előző nap hunytak volna el. Az egyik sebesült közülük a kezét még
most is testére, a szúrt sebre szorítva tartotta, és amikor átszállítás
közben elvették onnan, az visszatért eredeti (seb) helyére. Tudni kell,
hogy az elhalálozás és az újratemetés között 46 év telt már el. Meg is
jegyzi Málik:
– Ez a történet igaz, mert a lejegyzők mind igazmondók voltak.
At-Tírmidzíjj, az Al-Akhdúd társai történetéből megemlít egy fiút, akit
a király megölt, s eltemettek. Majd Omár ibn Al-Khattáb ideje alatt
megtalálták és kiástak sírjából. A fiú ujjai még mindig a fejére voltak
szorítva, oda, ahol a sebesülését elszenvedte.
Imám Muszlim szintén az Al-Ukhdúdról (Az-Zuhd c. könyv 3005/37. oldal)
megjegyzi, hogy:
– Ukhdúd társai Nadzsrán helyén voltak (laktak), Jézus és Mohammed
közötti időben.
(Az Al-Borudzs Szúra részletesen említi történetüket.)
De Muáwija ibn Abú Szufyán (az ötödik khalifa) amikor a medinai
temetőben kiásatott egy tavat, hogy annak vizét elvezettesse,
megparancsolta, hogy minden érdekelt vigye el onnan hozzátartozóját.
(Ez az uhudi csata után 50 évvel történt.) A kiásottak épségben kerültek
elő, sőt Hamza ibn Abd Al-Muttalíbot is úgy találták. Egy ásóval
megvágták a lábát, s az vérezni kezdett, s a vér a későbbiekben sem
alvadt meg. Dzsábir ibn Abdullah, aki szintén kiásta édesapját, azt
vette észre, hogy a kefenje olyan volt, mintha előző nap ásta volna el
benne.
Medina népe említette, hogy amikor Al-Walíd ibn Abdul Málik ibn Marwán
kalifasága idején Allah prófétájának sírfala beomlott (Omár ibn Abdul
Ázíz volt abban az időben Medina kormányzója. (kormányzó = gyámolító),
kilátszott a sírhantból egy láb, amelytől nagyon megijedtek, mert
féltek, hogy az a prófétáé. De az odaérkező Szaíd ibn Al-Muszajjab
meggyőzte őket:

– A próféták testei nem tartzkodhatnak tovbb 40 napnál a földben, mert
utána fölszállnak a Mennyekbe! Amikor ezeket mondta, odaérkezett
Szálim ibn Abdullah ibn Omár ibn Al-Khattáb, és fölismerte elhunyt
nagyapja kilátszó lábszárát, aki ugyancsak mártírként végezte.
At-Tabaráníjj (Al-Kebír = a nagy. 13 554. oldal) Allah prófétájára
utalva elmondja:
– Az imára hívó müezzin olyan, mint a vérbe fagyott mártír – aki miután
elhunyt –, nem esznek meg a kukacok. (Gyenge hagyomány.)
Abú Dáwúd (Asz-Szalá = az ima c. könyv 1407. oldal) a prófétát idézi:
– Allah a pénteki napon teremtette Ádámot, aki ezen a napon halt meg, s
ezen a napon lesz a fúvás és a nagy megrázkódtatás. Aki ezen a napon
sokat imádkozik értem, azt bemutatják nekem. – Társai rá is kérdeztek gyorsan:
– Allah prófétája! Hogyan mutatják be neked az imáikat, miután már
elporladtál?
– A Hatalmas Allah megtiltotta a földnek, hogy megegye a próféták
testét! – válaszolt a próféta.
Ibn Mádzsa (Al-Dzsanáiz c. könyv 1637. oldalán.) a prófétától:
– A pénteki napon sokat imádkozzatok értem, mert az angyalok tanúsítani
fogják. Mert aki értem ezt teszi, bemutatják nekem addig, amíg ő azt be
nem fejezi. – Abú ad-Dardá rögtön tudakolta:
– A halálod után is?
– Igen! A halálom után is, mivel a Hatalmas Allah megtiltotta a
földnek, hogy megegye a próféták testét, mert Allah prófétája él (ni
fog), és ott adakoztatják.
|
|
|
|
|
|
|
|
Allah a könyörületes, és az irgalmas nevében.
|
| |
|
Annak ajándékozom, aki szépen hasznosat
ültetet, de eltávozott, mielőtt megkóstolhatta volna teremtésének
gyümölcsét,
Annak ajándékozom, aki csecsemőkoromtól körülvett engem szeretetével és
törődésével.
Annak ajándékozom, aki belém ültette a tudomány és annak családjának
szeretetét.
Apám lelkének ajándékozom e munka jutalmát.
Közben fohászkodom Allahhoz, hogy majdan az Ő Mennyországában gyűjtsön
össze bennünket, mert Ő a Könyörületes és az Irgalmas.
Hála Allahnak, aki
halállal eltörölte azokat, akik az Ő szintjére akarták fölmagasztalni
magukat. Aki megtörte a királyok hátát „kaszara bihi dzuhur al-Akászira”,
megkurtította az uralkodók reményét, azoknak az embereknek a szívét,
akik távol tartották magukat a halál említésétől, miközben eljött,
elküldte hozzájuk ígéretét, s palotáikból, rabszolgáik és rabszolganőik
mellől a sírjaikba küldte őket, a kukacok és a kígyók társaságába.
Az én imám és békém legyen a próféták pecsétjére Mohammedre és az ő
társaira. Allah fogadja el őket, és azokat, akik követték őket a
Feltámadás Napjáig.
Mivel sokan azon vitatkoztak, s ezen belül számtalan eltérő vélemény
alakult ki a sír kínzásairól és jólétéről, sőt egyesek kétségeiket
fejezték ki, állítván:
" Nincs (nem létezik) sírban lévő büntetés!", ezért úgy láttuk jónak (cáfolatként
azoknak is, akik még kevesebbet állítottak róla), hogy egy jól
összeállított munkát adunk a emberek kezébe, hogy tisztább képet
tudjanak alkotni azokról a dolgokról, amelyek teljes egészében
föltárják az igazságot. Ez távol áll a kereskedők „logikájától”, akik
az egyre több kiadott könyvvel a vagyonszerzésre törekednek, s e könyvek
nem tartalmaznak mást, mint némi izgalmat és mindenfajta furcsaságokat.
Allah segítségével sikerült megalkotni ezt a könyvet, amelybe
belefoglaltuk a sír kínzásaihoz és jóléteihez tartozó dolgokat.
Ezek a dolgok Imám Al-Qurtubí (Allah irgalmazzon neki) szerint
megtörténtek.
Röviden a következőket tartalmazzák:
1. A Korán ájáit, amelyek végig a könyv tartalmához kapcsolódnak.
2. A hagyományok elbírálása.
3. A könyv nyelvtani elbírálása.
A Hatalmas Allahhoz fohászkodom, hogy minden ember hasznosnak találja,
hogy e könyv segítség lehessen abban, hogy felkészülhessenek még az e
világi életükben a túlvilágra, amelyben nem az anyagiak kerekednek felül
és irányítanak.
|
| |
| |
| |
|